Süti nyilatkozat

Bevezetés
Ahhoz, hogy ez a weboldal megfelelően működjön, és hogy az oldal látogatói számára az őket leginkább érdeklő termékeket kínálhassuk, az Ön eszközén apró adatfájlokat, úgynevezett „sütiket“ (cookie) helyezünk el. Jelen szabályzat ezekről a sütikről nyújt tájékoztatást, illetve szabályozásukról e weboldal kapcsán.

Mi az a „süti“?
A süti egy kis szöveges fájl, amelyet egy weboldal ment el az Ön számítógépén vagy mobileszközén, amikor Ön az adott oldalt felkeresi. A sütiket az eszköz ezután minden alkalommal visszaküldi az eredeti weboldalnak, amikor Ön azt felkeresi, vagy egy másik weboldalnak, amelyik az adott sütit felismeri, hogy annak segítségével tartsák nyilván a felhasználó online tevékenységét. A jelen oldalon található sütik lehetnek első fél (a DLL weboldal) által elhelyezett sütik, illetve egy harmadik fél (egy másik weboldal) által elhelyezett sütik, valamint sor kerülhet még ezek elhelyezésére az Ön által tőlünk kapott e-mailek kapcsán is.

A sütik segítenek nekünk abban, hogy javítsuk az Ön felhasználói élményét, amikor felkeresi weboldalunkat. Annak megértésében is segítenek, hogy a látogatók miként használják weboldalunkat, például mely oldalak a legnépszerűbbek, hogy így jobban ki tudjuk szolgálni weboldalunk felhasználóinak igényeit.

A jelen weboldalon alkalmazott sütik

  1. Lényeges sütik. Ezek a sütik szükségesek ahhoz, hogy lehetővé tegyék a felhasználók mozgását weboldalunkon. Ezek a sütik nem gyűjtenek Önről olyan információkat, amelyek felhasználhatók lennének marketing célokra, és nem jegyzik meg, hogy Ön merre járt az interneten. A sütiknek ezt a típusát nem lehet kikapcsolni. Az alábbi táblázat részletesebb információkat ad ezekről a sütikről.
    Süti neve Forrás Lejárat Cél
    ASP.NET_SessionId DLL A böngésző bezárása után Megjegyzi a látogató munkamenetének állapotát több lapigényen át.
    Dllcompany#lang DLL A böngésző bezárása után Megjegyzi a látogató által kiválasztott nyelvet minden oldalon.
    dllgroup DLL 3 hónap Megjegyzi a látogató által kiválasztott nyelvet minden oldalon.
    GlobalRedirectCookie DLL 3 hónap Megjegyzi a látogató által kiválasztott országot, ha van az ország és a nyelv kiválasztására szolgáló ablak.
    ASP.NET_SessionId DLL A böngésző bezárása után Megjegyzi a látogató munkamenetének állapotát több lapigényen át.
  2. A Google Tag Manager egy olyan szkript (eszköz), amely megkönnyíti a nem lényeges Google Analytics sütik (lásd alább) és marketing sütik telepítését. Ez nem süti, azonban weboldalunk megfelelő működéséhez lényeges, és nincs lejárati dátuma.

  3. Analitikai sütik. Google Analytics sütik segítségével gyűjtünk információkat arról, hogy látogatóink miként használják weboldalunkat. Ezek a sütik összesített módon gyűjtenek információkat, hogy segítségükkel képet alkothassunk weboldalunk használatáról. Az IP-címeket a Google Analytics-ben anonimizáljuk, és az anonimizált adatok a Google Egyesült Államokban található szerveire kerülnek továbbításra, majd tárolásra. A Google ezeket az információkat harmadik fél számára is továbbíthatja, ha ezt törvény írja elő, illetve amikor az adott harmadik fél a Google nevében dolgoz fel adatokat. A Google nem kapcsolja össze az IP-címet bármely egyéb, általa őrzött adattal. Az alábbi táblázat részletesebb információkat ad ezekről a sütikről.
    Süti neve Forrás Lejárat Cél
    _ga Google 2 év A Google Analytics-től származnak, és látogatói statisztikák nyilvántartására szolgálnak
    _gat Google 1 nap A Google Analytics-től származnak, és látogatói statisztikák nyilvántartására szolgálnak
    _ga Google 1 nap A Google Analytics-től származnak, és látogatói statisztikák nyilvántartására szolgálnak
  4. 4. A Google Analytics sütik adatvédelmének áttekintéséhez kérjük, keresse fel ezt az oldalt: https://support.google.com/analytics/answer/6004245.

    Ide lépve telepíthet egy, a Google Analytics letiltására szolgáló beépülő programot: https://tools.google.com/dlpage/gaoptout.

  5. Marketing süti. Marketingadatbázis-kezelő programot is használunk, amely sütit alkalmaz, amikor egy felhasználó marketing kommunikációval kerül kapcsolatba, például egy marketing célú e-maillel vagy egy marketing alapú fogadóoldallal weboldalunkon. Ez a süti olyan személyes információkat gyűjt, mint az Ön neve, hogy milyen oldalakat keres fel weboldalunkon, weboldalunkra érkezésének előzményei, letöltései a dllgroup.com-ról és hasonlók. Az összegyűjtött információkat marketingkampányaink hatékonyságának értékelésére használjuk, illetve jobb célzást biztosítanak marketing célokra. A következő táblázat erről a sütitípusról ad további információkat.
    Süti neve Forrás Lejárat Cél
    Eloqua DLL 2 év Rögzít egy egyedi azonosítót, amely minden visszatéréskor azonosítja a felhasználó eszközét. Űrlapok automatikus kitöltését szolgálja, illetve annak igazolását, hogy egy adott kapcsolat regisztrálva van-e egy e-mail csoportban.
    Elqstatus DLL 2 év Űrlapok automatikus kitöltését szolgálja, illetve annak igazolását, hogy egy adott kapcsolat regisztrálva van-e egy e-mail csoportban. A süti csak akkor kerül elhelyezésre, ha a felhasználó engedélyezi a követést.
    igodigitalstdomain DLL 3 hónap A felhasználó preferenciáiról és/vagy egy webes kampány tartalmával való interakciójáról gyűjt információkat. Ezt a DLL által alkalmazott CRM kampányplatformon használjuk események vagy termékek reklámozására.
    Igodigitaltc2 DLL 10 év A felhasználó preferenciáiról és/vagy egy webes kampány tartalmával való interakciójáról gyűjt információkat. Ezt a DLL által alkalmazott CRM kampányplatformon használjuk események vagy termékek reklámozására.
    r/collect Doubleclick.net A böngésző bezárása után Ennek a sütinek a feladata, hogy adatokat küldjön a Google Analytics-nek a látogató eszközéről és viselkedéséről. Különböző eszközökön és marketingcsatornákon követi a látogatót.
    Vuid Vimeo 2 év A felhasználó weboldalon tett látogatásáról gyűjt adatokat, például hogy mely oldalakat olvasta már.

Harmadik fél weboldalain található sütik
A harmadik fél sütiket valaki más helyezi el, nem a weboldal tulajdonosa, olyan célokból, mint információgyűjtés a felhasználói magatartásról, demográfiai adatokról vagy személyre szabott marketingről. Weboldalunk használatakor előfordulhat, hogy beágyazott tartalommal találkozik, például YouTube vagy Vimeo videókkal, vagy hogy egy oldal átirányítja más weboldalakra például felmérésekhez, különféle portálokra vagy álláshirdetésekre. Ezek a weboldalak és beágyazott tartalmak saját sütiket is használhatnak. Azzal nem tudunk semmit tenni, ha más weboldalak helyeznek el sütiket, még akkor sem, ha Ön a mi weboldalunkról került oda.

Sütik szabályozása és törlése

  1. Jóváhagyás eszköz
    A DLL Cookie Consent Tool a sütibeállítások személyre szabásához használható. Ez az eszköz rögzíti, amikor Ön elfogadja sütiszabályzatunkat, és évente egyértelmű jóváhagyást kér, hogy a felhasználók bizonyosan naprakészek maradjanak a süti- és adatvédelmi szabályzatainkban bekövetkező változások kapcsán. A jóváhagyás eszköz kimondottan az elsődleges nyilvános weboldalunk (dllgroup.com) által elhelyezett marketing és analitikai sütiket szabályozza. Lényeges sütik nem kapcsolhatók ki, és az eszköz arra sem használható, hogy blokkolja a mi weboldalunkról belinkelt harmadik fél weboldalak sütijeit.
  2. 2. Az Ön böngészőjének használata
    A weboldalunkon és e-mailjeinken keresztül használt sütik közül sok be- és kikapcsolható jóváhagyás eszközünkkel, illetve a sütik kikapcsolásával az Ön böngészőjében. A sütik böngészőben való kikapcsolásához kövesse az utasításokat, amelyek általában a böngésző „Súgó“, „Eszközök“ vagy a „Szerkesztés“ menüpontja alatt találhatók. Ne felejtse el, hogy egy süti vagy egy sütitípus kikapcsolása nem törli a sütit a böngészőjéből, hacsak nem végzi ezt el manuálisan a böngésző funkción keresztül.

A múltban elhelyezett sütik
Adatainak analitikai sütijeink segítségével történő gyűjtése törölhető. Ha a sütiket törli, a beállítások megváltoztatása előtt gyűjtött információk még mindig felhasználhatók, azonban a kikapcsolt sütivel már nem gyűjtünk további információkat az Ön felhasználói élménye kapcsán. Marketing sütijeink esetében, amikor egy felhasználó kikapcsolja a követést, egy új süti kerül elhelyezésre, ami megakadályozza a felhasználó követését.